D3 - Taipei, esküvő

Talán erről Orsika jobban tudna írni, nekem inkább benyomásaim vannak mint koherens emlékeim, és lassan több mint egy hete, hogy mindez megtörtént.

Az elképzelés ugyanaz, mint otthon: a vőlegény és rokonai/barátai/bűntársai kikérik a menyasszonyt, majd megesketik őket, majd mindenki eszik iszik és reggelig táncol. Kivéve, hogy itt nem láttunk papot, hivatalosságot vagy bárkit aki üzletszerűen esket és az esküvő maga is véget ért fél ötkor. Délután fél ötkor. A félreértés elkerülése véget: ugyanaznap délután amikor el is kezdődött. Tehát pont nem olyan volt mint otthon.

Reggel találkoztunk Taipei egyik kissé nehezebben megközelíthető negyedében a vőlegénnyel (és b. családjával) majd rajtaütésszerűen megpróbáltuk kikérni a menyasszonyt. A vőlegény szivatása természetesen Taiwanon is pont annyira része az eseményeknek mint bárhol a világon, csak itt nem pálinkára megy a játék (és persze álmenyasszony sincs). Zsoltikának kínai rejtvények kitalálásával kellett bebizonyítania, hogy megbízható vej lesz. Ebből mi leginkább arra emlékszünk, hogy : "egg, something, gold, something, something... something". Többszöri nekifutamodásra azért sikerült. Volt egy kis táncoltatás a vőfélyek részére is, előadtuk a kínai melegek párválasztó táncát, majd végül előkerült a menyasszony. A szülei (könnyek között) felékszerezték, elbúcsúztatták és a vőlegénnyel megígértették, hogy vigyázni fog a lányukra. A vőlegény ezt felelőtlen módon meg is igérte.

Azt hiszem ez az ami a nálunk szokásos esketési ceremónia analógiája lehetne.

Ezek után eltaxiztunk a Lee család (a családfa egy másik ága ugyan, de Lee ez is) ősi családi fészkébe ahol (mint később kiderült) kb. 400 Lee élt az elmúlt kb. 200 év tetszés szerinti időszakában. Nem összesen 400, hanem egyszerre. A ceremónia következő része és az ebéd / buli itt zajlott, egészen kiváló módon. Az esemény maga a következő: két kaukázusi és egy ázsiai vőfély levezeti a három taiwani koszorúslányt a tó partjára, körülveszik a vőlegényt és kitartóan várják, hogy valami legyen. A menyasszonyt a szülei levezetik ugyanoda, összefogják az ifiú pár kezét, majd elvonulnak. Az ifiú pár mindenki szeme láttára bevallja, hogy szereti egymást és ezt az állapotot időkorlát nélkül hajlandó változatlan formában fenntartani. Mindenki sír. Egy csomóan beszélnek egymás után kínaiul. Japánul. Magyarul. Angolul.

Majd terülj terülj asztalkám - sajnos nem tudom felsorolni mi mindennel, a dolgok egy részének se a színét se a formáját se a nevét nem ismertük, de eszméletlenül finomak voltak. A borokat sem ismertük, de ez nem akadályozott meg a fogyasztásban.

Életemben azt hiszem csak egyszer izzadtam ennyire, a saját esküvőnkön, hasonló szerelésben. A fekete öltönyt nem kimondottan a taiwani napsütésre találták ki. Nem voltam vele egyedül.

Miközben a násznép a lehető legrövidebb idő alatt próbálta letarolni a svédasztalt (több kevesebb sikerrel) a vőlegény és a menyasszony barátai szórakoztatták a jelenlévőket - zene, tánc, amit akartok. Ne a hazai reggel fele kialakuló "átdobták a szart a kerítéééééééééésen" jellegű performanszra gondoljatok, operaénekesek, profi táncosok és egy jazzszólista (yes Helena, that's you I'm talking about) lépett fel.

Számunkra kicsit szokatlan volt a ritmusa ennek az egésznek, de rendkívül szórakoztató és az ember a végén pontosan annyira el van fáradva mint egy klasszikus székely lagzi után, csak talán nem annyira részeg.

Ezek után a szűkebb baráti kör még tartott egy levezető afterparty-t, amit már nem bírtunk végigülni, pedig a Taipei 101 tövében történt, Taipei legjobb klubjában. Ugyanott megtalálható minden idők legjobb éttermi szalmakrumplija.

Másnap pedig elhúztunk délre, Kentingbe fürödni. Az már egy külön post.

psz

Csak néhány rövid hozzáfűznivalóm akad:

- bármilyen jó (khm...khm) egyházi emberek is lehetünk, a saját szavakkal megfogalmazott, egyszerű eskü két ember között nagyon szép és megható. Helenaval kórusban bőgtük le a - melegtől amúgy is elfolyt- sminkünket, és hibáztattuk a jetlaget. Mese nincs, szép volt.

-a svédasztalt már a saját esküvőnk óta nagyban pártolom, de a taiwani ételek még sokkal inkább alkalmasak erre, mint mondjuk a töltelékes káposzta... szégyen, nem szégyen, én többször is rájártam.

-a helyszín minden volt amit nem várnál Taipeitől: tágas, régi, családias. A napernyőket felhúzó vígan mosolygó bácsika csakis pozitívan alakította a hangulatot.

-az épület amely melletti kertben zajlott az esküvő több rejtett zegében és zugában egészen külnleges dolgok történtek (értem én itt a történelmét is, ami pl. kalóztámadásokat tartalmazott), az egyik teremben gyerekek tartottak küzdősport leckét, a másikban pedig egy évet betöltött babák és szüleik várták, hogy bevonulhassanak egy terembe, ahol a gyerekre erőt és kitartást szimbolizáló színes öltözetet adtak, és választhatott egy tálban található színes mindenféléből. Amit megragadott, az hivatott szimbolizálni jövőbeli életútját. Volt ott minden mikrofontól kezdve, sztetoszkópon keresztül zöldhagymáig (ész), zellerlapiig (a kitartó munka jele- miért van amúgy, hogy z-vel írjuk, és c-nek ejtjük?... most derül ki, ki okos olvassa a blogot :D). Rendes esemény ez amúgy, videófelvétel készül róla, diplomát kap az amúgy elég csodálkozó gyerek, és biza láttunk olyan anyukát is aki próbálta kivenni a mikrofont a leendő kis sztár kezéből. Ejnye.

-Helena olyan szépen énekel, hogy groupie-ként követném koncertjeire. Nem mellesleg meghatotta a jelenlevőket egy hosszú kínai mondattal, amit már napok óta gyakorolt.

-Thomas a nagy szalmakalapban olyan impozáns jelenség, hogy egy vendég le is fényképezkedett vele.

-a menyasszonyt nem loptuk el, de majd ha jön látogatóba...

Orsika

U.i.: a képek is érkeznek, csak a reptéri gép erre alkalmatlan :)

Taipei D2

Taipei a sziget második legnagyobb városa és ennek megfelelően zsúfolt is. Talán nem annyira mint Tokió, de európai elmével nem értelmezhető módon zsúfolt. A házak egymás hegyén hátán állnak, a lepusztultság különböző fokán. Olyan érzése van az embernek, hogy ha egy összedől valahol, az az egész negyedet magára viszi, annyira kártyavárszerű az építkezés. Valószínűleg a földrengések miatt, mert ha lengéscsillapítót nem tudsz a házad alá építeni, akkor legalább arra figyelj, hogy amikor összeomlik, ne üssön oda. Az utcák teljesen merőlegesek egymásra, fraktálszerűen lesznek egyre kissebbek és kissebbek, a közlekedés pedig logikus de zsúfolt.

Minden de minden tele van robogókkal, ott állnak egymás mellé parkolva a házak előtt, félig vagy teljesen szétszedve a garázsokban és persze ész nélkül száguldanak négy öt sávon a forgalomban. Sajnos arra, hogy miért van ennyi belőlük nem kaptunk logikus magyarázatot, mert a tömegközlekedés olcsó és jó, a taxik meglehetősen olcsók és jóval kissebb az esély, hogy szörnyethalj a forgalomban, ha nem vagy robogón.

Amikor először elindultunk sétálni olyan érzésünk volt, hogy derékig gázolunk a szemétben, de ez egyáltalán nem igaz, csak a lépten nyomon előforduló olajnyomok (a robogók miatt) és a vörös köpésnyomok (a bételdió miatt) tévesztenek meg. A város alapvetően (Ázsiai és Kelet Európai mértékkel mérve) tiszta, a metró pedig patyolattiszta. Az ok egyszerű, ha szemetelésen kapnak az helyben 250 EUR alkalmanként, nem sokan akarják ezt megkockáztatni.

Minden ház alatt garázs, kifőzde, üzlet, fodrásszalon, masszázs (esetleg kupleráj, a jeleket nem értettük) - hely nem marad kihasználatlanul. Az emberek az utcán esznek, isznak, vásárolnak és úgy általában élnek. Nekünk rendkívül furcsa volt, gondolom aki így nőtt fel az megszokja.

Amire az ember nem készül fel lelkileg egy ázsiai út előtt azok az illatok. Vagy szagok. Inkább szagok. Itt mindig fagypont felett van a hőmérséklet, az év nagy részében jóval a fagypont felett. Ebből kifolyólag minden, ami csak kicsit is romlandó azonnal elkezd romlani, ahogy a napvilág eléri. Ami romlik, az meg ugye büdös. Ha nem romlik, akkor meg fűszerezik (ha romlik akkor is, érdemes megnézni, hogy elegen esznek-e benn ha az ember utcai étkezésre vetemedik, mert az elromlott ételt leginkább az utóhatásairól lehet megismerni). Nekem talán ez volt a legrosszabb, létezik egy olyan fűszerkeverék, amit a kínai konyha előszeretettel használ én pedig kimondottan rosszul vagyok tőle. Amikor pedig a tűző napsütésben sétálva egy kifőzde előtt megcsap az illata, akkor biztosra tudod, hogy nagyon messzire vagy a "mici cu bere" hazájától.

Az ételek finomak voltak, azt hiszem a teljes taiwani tartózkodásunk alatt nem ettük kétszer ugyanazt. Sajnos az esetek jelentős részében fogalmunk sem volt hogy mit eszünk és ha csak ketten lettünk volna ott magunkra hagyatva, valószínűleg éhen halunk. A street food ötlete nagyon vonzónak tűnik induláskor, de a helyszínen, miután elsétáltál néhány kampóra akasztott kacsafej, disznógyomor, belek és belsőségek mellett amelyre "vidáman süt le a nyári nap sugára" akkor bizony kétszer meggondolod. Szerencsénk volt, mert tudtuk, hogy amire Zsoltika és Ling azt mondják, hogy jó, azt bizalommal lehet fogyasztani. Bangkokban már nem vagyunk ilyen bátrak. Talán majd holnap. Vagy legközelebb. Vagy soha.

A Taipei 101 pedig olyan, mint egy nekron monolith (csak a vájtfülűeknek, egyébként állítólag bambuszt próbál mintázni). Éjjel viszont vannak előtte színes kivilágított téglák, keressétek meg Facebookon.

Day 2 - Taipei - ismerkedések

A hajnali 5 órás dobolásos ébredést követte a reggel 7 órás reggeli (hogy e két esemény között aludtunk-e vagy csak forgolódtunk, a jetlag jóságosan ködös homályába vész). A kontinentális reggeli itt is érvényes volt, csak éppen más kontinens sajátos ételeit vonultatta fel. Ha próbáltátok már a reggelt hússal töltött rizstáskácskával illetve tofutésztával kezdeni, értitek mire gondolok. Itt találkoztunk Thomas barátunkkal is, aki ugyanabban a hotelben szállt meg, és a reggeli illatokat olyan kitörő örömmel fogadta, ahogy csak az képes rá aki az előző esti jetlaget sörrel fűszerezte.

Reggeli után kimerészkedtünk Taipei város dzsungelébe, előbb körbejártuk a környék keskeny utcácskáit, majd szájat tátottunk a piacon, ahol az árusok egymást túlharsogva kínáltak nekünk friss halfejtől kezdve, soha nem látott színű és formájú gyümölcsökön keresztül, miniatűr rózsaszín nadrágokig mindent amit el lehet képzelni. Megemlíteném, hogy mindez kb 27 fokban zajlott, ami külön poén volt a hazai tél után. Ugyanebbe a poén kategóriába tartozott a mellékelt épület is, a hotellel szembeni parkoló(!).

A metróval való első találkozás nagyon örvendetes volt: logikus, laikus külföldiek számára is teljesen érthető, átlátható rendszer, lépten-nyomon tiszta WC-k (jipíí), civilizált, tiszta kocsik. Az ilyennek biza örülünk, Vincent.


Az ebéd már családias hangulatban zajlott, az ünnepelt ifjú pár és Helena jelenlétével, méghozzá egy olyan dumpling-étkezőben amire fehér turista magától soha rá nem lelne. A shrimppel, csípős ezzel-azzal és hússal töltött dumplingok osztatlan sikert arattak, a szójatejes tea viszont számomra (remélhetőleg) egyszeri élmény marad. Felejtsük el amit a fast foodokban ettünk...az itteni ízek fenomenálisak. A pálcikával való evést pedig nem csak megszokni lehet, hanem egyenesen meg is szerethető.


A kiadós ebédet további szájtátás követte, a malasz megkóstolhatta a tapiókás tejes teát (érdekes...nagyon érdekes), és elballagtunk a 101-es toronyig is. Igen, tényleg nagyon magas.


Az estét már a másnapi izgalmakra készülve töltöttük: ismerkedős, esküvő-előtti próbavacsorán vehettünk részt Zsoltika és Ling családjainak és barátainak körében. Nem kicsi izgalom, rengeteg mosolygás, lélegzetelállítóan finom, ismeretlen ízek és egy -a hazai pálinkára nagyban emlékeztető- itóka jellemezte az estét. A menünek legalább 10 pontja volt, egymás után érkeztek a jobbnál-jobb ételek, és a nagy kerek asztal középső, forgatható részének hála mindneki abból kapott amit csak kívánt és magához csodakerekezett.

Csak címszavakba foglalva: csirkeleves, csülök, húsleveses táska, pekingi kacsa, languszta, egyben sült tengeri süllő és még sorolhatnám. Lényeg az, hogy degeszre ettük magunkat.

Megható módon még ajándékot is kaptunk a vendéglátóinktól, helyi finomságokat és egy-egy csészét a neveinkkel rajta. Vendégszeretetért nem kell szomszédba menni.

A nap tanulsága: Taipeiben jó lenni, Taipeiben jó enni, Taipeibe jó esküvőre hivatalosnak lenni.

Az esküvő részleteit, az ottani menüt, valamint azt, kedvezett-e az idő a szabadtéri ünneplésnek megtudhatjátok a következő epizódból.  

D +/-1 Bukarest - Amsterdam - Taiwan

A huszonnyolc órás repülőút pont olyan hosszú amilyennek hangzik, kb. két hét. Vagy több, attól függ mennyire bírsz egy helyben ülni 425 másik szerencsétlen között. A Bukarest - Amsterdam út többé kevésbé esemény nélkül telt el (leszállás után taps, tulakodás a kijutásért etc.), majd három óra csellengés a reptéren (nagy, drága, de a mienk). Érdekes, hogy külön security kapu van a tengerentúli járatokhoz való beszállásra, teljes bodyscan rendszerrel. Nem tetszett.. az meg főleg nem, hogy a négyszáz emberre egyetlen véce se jut a beszállítás után.

A gép eléggé ijesztő, de legalább gyorsan letudja a távot, 12 óra Bangkokig majd még három Taoyuanba. A végére már alig vártuk hogy kiengedjenek. Nekünk eltelt 28 óra, a világnak pedig 35. Sebaj, visszafele a különbséget visszatérítik.


Taiwan furcsa volt és ijesztő (ijedősek vagyunk) - de leginkább furcsa. Majdnem annyira idegennek éreztem magam mint Tokióban. Az emberek megnéztek az utcán (miközben mi meg megnéztük őket, ahogy a Family Frost dallamát játszó szemeteskocsihoz hordják a szemeteszacskóikat) de nem voltak barátságtalanok, inkább kiváncsiak. Mintha egy kínait tennél le mondjuk Oklándon a kocsma elé.

Kb. fél óra mászkálás után bementünk az úton útfélen fellelhető 7-11 egyikébe, majd rövid interkulturális mutogatás után vettünk magunknak gyanús formájú de annál finomabb nigirit és sört. A sör kimondottan kellemes meglepetés volt, egészen jó, európai mércével mérve is. Az árak kb. olyanok mint otthon, a választék sokkal nagyobb.

Tizenegykor már ágyban voltunk.

Hajnali kettőkor pedig újra ébren. Isten hozott a jetlag csodálatos világában. A hajnali ötkor felhangzó vidám dobszó a szemben levő templomból csak fokozta az érzést.

Mi folyik itt?

Ennek a mesének három szereplője van (és ezúttal nem a három királyfi az): a három malac, avagy malasz. Mint faj a iubitus pigus avagy szerelmes malasz csoportba sorolhatóak, és mindhárman szeretik látni a világot is.
Az első két szereplő 2006 óta malackodik együtt (2010 nyarától hivatalosan és az állam által is szentesítve)

A harmadik malac egy franciaországi kirándulás alkalmából talált rá a kalandorokra, és azóta együtt járják a világot.

Három hősünk éppen Taiwanba készül, szóval rohannak is....Még jelentkezünk :)