Taipei D2

Taipei a sziget második legnagyobb városa és ennek megfelelően zsúfolt is. Talán nem annyira mint Tokió, de európai elmével nem értelmezhető módon zsúfolt. A házak egymás hegyén hátán állnak, a lepusztultság különböző fokán. Olyan érzése van az embernek, hogy ha egy összedől valahol, az az egész negyedet magára viszi, annyira kártyavárszerű az építkezés. Valószínűleg a földrengések miatt, mert ha lengéscsillapítót nem tudsz a házad alá építeni, akkor legalább arra figyelj, hogy amikor összeomlik, ne üssön oda. Az utcák teljesen merőlegesek egymásra, fraktálszerűen lesznek egyre kissebbek és kissebbek, a közlekedés pedig logikus de zsúfolt.

Minden de minden tele van robogókkal, ott állnak egymás mellé parkolva a házak előtt, félig vagy teljesen szétszedve a garázsokban és persze ész nélkül száguldanak négy öt sávon a forgalomban. Sajnos arra, hogy miért van ennyi belőlük nem kaptunk logikus magyarázatot, mert a tömegközlekedés olcsó és jó, a taxik meglehetősen olcsók és jóval kissebb az esély, hogy szörnyethalj a forgalomban, ha nem vagy robogón.

Amikor először elindultunk sétálni olyan érzésünk volt, hogy derékig gázolunk a szemétben, de ez egyáltalán nem igaz, csak a lépten nyomon előforduló olajnyomok (a robogók miatt) és a vörös köpésnyomok (a bételdió miatt) tévesztenek meg. A város alapvetően (Ázsiai és Kelet Európai mértékkel mérve) tiszta, a metró pedig patyolattiszta. Az ok egyszerű, ha szemetelésen kapnak az helyben 250 EUR alkalmanként, nem sokan akarják ezt megkockáztatni.

Minden ház alatt garázs, kifőzde, üzlet, fodrásszalon, masszázs (esetleg kupleráj, a jeleket nem értettük) - hely nem marad kihasználatlanul. Az emberek az utcán esznek, isznak, vásárolnak és úgy általában élnek. Nekünk rendkívül furcsa volt, gondolom aki így nőtt fel az megszokja.

Amire az ember nem készül fel lelkileg egy ázsiai út előtt azok az illatok. Vagy szagok. Inkább szagok. Itt mindig fagypont felett van a hőmérséklet, az év nagy részében jóval a fagypont felett. Ebből kifolyólag minden, ami csak kicsit is romlandó azonnal elkezd romlani, ahogy a napvilág eléri. Ami romlik, az meg ugye büdös. Ha nem romlik, akkor meg fűszerezik (ha romlik akkor is, érdemes megnézni, hogy elegen esznek-e benn ha az ember utcai étkezésre vetemedik, mert az elromlott ételt leginkább az utóhatásairól lehet megismerni). Nekem talán ez volt a legrosszabb, létezik egy olyan fűszerkeverék, amit a kínai konyha előszeretettel használ én pedig kimondottan rosszul vagyok tőle. Amikor pedig a tűző napsütésben sétálva egy kifőzde előtt megcsap az illata, akkor biztosra tudod, hogy nagyon messzire vagy a "mici cu bere" hazájától.

Az ételek finomak voltak, azt hiszem a teljes taiwani tartózkodásunk alatt nem ettük kétszer ugyanazt. Sajnos az esetek jelentős részében fogalmunk sem volt hogy mit eszünk és ha csak ketten lettünk volna ott magunkra hagyatva, valószínűleg éhen halunk. A street food ötlete nagyon vonzónak tűnik induláskor, de a helyszínen, miután elsétáltál néhány kampóra akasztott kacsafej, disznógyomor, belek és belsőségek mellett amelyre "vidáman süt le a nyári nap sugára" akkor bizony kétszer meggondolod. Szerencsénk volt, mert tudtuk, hogy amire Zsoltika és Ling azt mondják, hogy jó, azt bizalommal lehet fogyasztani. Bangkokban már nem vagyunk ilyen bátrak. Talán majd holnap. Vagy legközelebb. Vagy soha.

A Taipei 101 pedig olyan, mint egy nekron monolith (csak a vájtfülűeknek, egyébként állítólag bambuszt próbál mintázni). Éjjel viszont vannak előtte színes kivilágított téglák, keressétek meg Facebookon.